Kedves Fivérem!

Legutóbbi levelem óta lezajlott néhány esemény, amely kissé nyugtalanítólag hat rám. Nem igazán tudom hová tenni a történteket, és ez a bizonytalanság egyre inkább erőt vesz rajtam. Mint az már minden bizonnyal nyilvánvalóvá vált előtted a vadászaton nem minden úgy alakult, ahogy számítottam rá.
A Báró birtokán megkezdődött a vadkanhajtás annak rendje és módja szerint. Az első napon gazdag terítékkel büszkélkedhetett a kis csapatunk, általános jó hangulat uralkodott a Kárpáthy vadásztanyán. A második napon, augusztus 6.-án lovon indultunk útnak, hogy a közeli Fekete-bérc közelében egy kapitális szarvasbika nyomára bukkanjunk. Az éjszakát egy kis faluban töltöttük, ahol a helyiek nagy lelkesedéssel fogadtak minket, mivel a környéket már rég óta egy vérmedve tartja rettegésben. Vadásztársaimmal úgy gondoltuk, hogy nem lombozzuk le a derék parasztokat ezért nem is tártuk fel előttük, hogy nem kívánunk a medve nyomába eredni. Másnap reggel azonban nem indulhattunk a szarvas vadászatra, mert az éjjel a medve lecsapott és elragadta Vincze Bálint gazda tehenét. A fenevad minden bizonnyal egy hatalmas ütéssel taglózta le a marhát, hiszen egész éjjel nem hallottunk semmilyen gyanús zajt. Az a tény, hogy a házőrző kutyák sem jeleztek, fölöttébb nyugtalanít. A falu szinte minden portáján nagytestű házőrző ebeket tartanak, néhol többet is, van, amelyik már verekedett medvével, a csendességük igazán aggaszt. Forró nyomon indultunk a faluból a fenevad nyomait követve, de sajnos pár mérföldre a határtól nyomát vesztettük. A Báró időközben hazaküldetett a vérebekért, de mire megérkeztek már késő volt az üldözéshez. Csak abban bízhattunk, hogy ezek a kiváló jószágok még másnap is szagot fognak. Így is történt, végül is a Fekete – bérc közelébe, egy fenyves erdőbe vezettek minket. Mi mindnyájan töltött puskákkal és élesre fent vadásztőrökkel követtük a kutyákat és meg is találtuk a medvét, de a fegyvereinket nem kellett használnunk. Olyat láttam azon a napon augusztus 8.-án amelyre ha rágondolok, még most is kiráz a hideg. Ott feküdt előttünk a hatalmas vérmedve, amit valami még hatalmasabb bestia téphetett szét. Egészen fiatal fiú korom óta járok vadászni, de effélét, vagy akár hasonlót még nem láttam. A bérc túloldalán már Oláhország fekszik, de a Báró jónak látta, hogy lovagoljunk át Domu Novo-ba egy közeli román faluba. A Báró igen jól bírja az ott élők nyelvét ezért nem volt nehéz informálódnunk. A falu jegyzője egy bizonyos Lupescu nevű férfi elmondta, hogy a parasztok szerint sok környékbeli pásztor tűnt el, a nyájakat pedig egy hatalmas termetű vadállat tizedeli, a pásztorkutyák pedig nyüszítve menekülnek el már a szagától is. Miután visszatértünk a birtokra, csak akkor éreztem magam biztonságban, amikor az íróasztalhoz ülve tollat ragadva leróhattam ezeket a sorokat neked. A házigazdánkat még inkább nyugtalanítják a történtek, rögtön a visszatértünk után levelet küldött a kolozsvári és a brassói vadászegylet elnökének, hogy beszámoljon a rendellenes medvetetemről. Az esti vacsoránál aztán felvilágosított minket, hogy mindent megtesz, hogy a vármegye összes vadászát összehívva hajtóvadászaton kapja el a titokzatos bestiát. Természetesen én is részt kívánok venni a vadászaton, a medveölő puskámat megfelelően előkészítettem, ha kell má,r holnap el tudnánk indulni a vadonba, de a Báró egyenlőre bevárja a többieket.
Remélem levelem jó egészségben talál, bízom benne, hogy ezen szokatlan eseményre műveltséged révén kielégítőbb és megnyugtatóbb választ tudsz adni mint én.

Fivéred:

András