Kedves Fivérem!

Végre annyi szenvedés és balszerencse után sikerült elejtenünk a fenevadat. Életemben nem voltam még ilyen kemény vadászaton, de vállalkozásunkat végül siker koronázta. Mondanom sem kell, hogy a hajsza mindnyájunkat megviselt, komoly áldozatokat hoztunk és a saját testi épségünket sem kíméltük. A cél érdekében az életünket és a jó hírünket egyaránt kockára tettük. A teljes diszkréciódat kell, hogy kérjem, ugyanis mindaz, ami a ’végvári erdőben történt, az ellentmond a józanész diktálta szabályoknak. Mikor ezeket a sorokat írom, még mindig a történtek hatása alatt vagyok.
                A látóval való találkozás után egyértelművé vált, hogy olyan erőkkel viaskodunk, amelyek hivatalosan nem is létezhetnének. Egyértelmű volt, hogy a Báró a vármegye erőit s támogatását csak addig tudhatja maga mellett, amíg földhözragadt magyarázatokkal tud szolgálni a történtekre. Természetesen a kilencfős bizalmi kör mindenről tudott, de a segédkező hivatalos személyeket és szerveket sajnos meg kellett vezetni. Ezért sajnos etikátlan eszközöket is alkalmaznunk kellett. Mint tudod normális esetben eszembe se jutott volna, hogy jóhiszemű, a közjó érdekében munkálkodó embereket csapjak be, de sajnos így kellett tennem. Abban bíztam, hogy ha majd elejtjük a bestiát, akkor a tetemét megszemlélhetik a Kolozsári Egyetem tudósai is, de sajnos ez nem következhetett be. A halottlátónál tett látogatás alkalmával végre kiderítettük milyen módon tudnánk elpusztítani a pokolfajzatot. A kárpátvégvári plébános nagy segítségünkre volt, mert rendelkezésünkre bocsátotta az egyházközség tulajdonát képező egyik kelyhet, amelyből a Báró megbízható embere puskagolyókat készített. Végre megvoltak az eszközeink, de ekkor mintha a fenevad megérzett volna valamit, eltűnt a látókörünkből. Nem vadászott emberekre, jelenlétére csak néhány szétmarcangolt erdei állat teteme utalt. Kétségbe estünk, hiszen nem tudtuk mi lesz akkor, ha beköszönt az ősz és az erdőben kevesebb lesz a préda. Nem tehettünk mást ismét felkerestük a tudós asszonyt, aki készséggel a segítségünkre volt. Buzgón fohászkodott, de sajnos nem tudott mit mondani, még az ő képességeivel sem tudtunk a dög nyomára akadni. A hajtóvadászat ötlete is felmerült bennünk, de nem akartuk annyi ember életét kockáztatni. Csak egyhelyben állva, türelmetlenül teltek a napok, mígnem a kastélyban felkeresett minket a látó. Nagyon felzaklatott állapotban volt, amikor bezörgetett a kúria ajtaján. Ragaszkodott hozzá, hogy csak velem és a báróval hajlandó beszélni. Természetesen a vadásztársak megértették a látogatás jelentőségét és nem gördítettek akadályt a kihallgatás elé. Az asszony egy furcsa álomról számolt be, melyet a látogatását megelőző éjjel látott. Ebben az álomban látta amint a faluját elönti a sötétség. Fekete füstszerűen terjedt szét, megfojtott minden fényt, az embereket pedig elnyelte. A feketeségből csak egy újszülött bárány menekült meg. Mi őszinte értetlenséggel hallgattuk a történetet és nem tudtuk mi lehet ennek az értelme mígnem a nő fel nem tárta a rejtett jelentést. Szerinte ugyanis a sátán kutyája a szag alapján vadászik, a szag nyomát követve vadászta le mindazokat, akikre ráuszították. Ellenben ha nem uszítják rá senkire, akkor maga választja meg az áldozatát, s mindig a leggyengébb, legártatlanabb prédát választja. Meghánytuk-vetettük a hallottakat és annyiban maradtunk, hogy egy újszülött kisbárányt kikötözve próbáljuk meg csapdába csalni a pokolfajzatot. A Fekete-völgy egyik tölgyesében leshelyet alakítottunk ki s a kisbárányt az egyik fához kötöttük, majd pedig vártunk. Három nap három éjjel álltunk lesben, de nem történt semmi. Felkerestük hát ismét a vénasszonyt, aki már számított a jöttünkre. Sajnos beigazolódott a gyanúja, s a fenevad nem egy ártatlan bárány vérére szomjazik. A nő szerint az előcsalogatás egyetlen módja, ha egy ártatlan kisgyermek segítségével csaljuk lépre. Bennünk persze megfagyott a vér e szavak hallatán és hevesen tiltakoztunk a terv ellen. További három napig álltunk lesben, de sajnos, míg mi vártunk, addig a bestia ismét lecsapott és elragadott egy fiatal juhászt az állatai mellől. Nem volt mit tenni, felettébb megkérdőjelezhető módon, de kénytelenek voltunk egy ártatlan gyermeket csaléteknek használni. A Báró birtokán pár hónapja született egy gyermek, aki túl korán árvaságra jutott, s a falusiak közösen gondoskodtak róla. Alig volt hat hónapos a kisded, mikor szörnyű feladat terhét tettük gyermeki vállaira. A faluból a pap hozta el, azzal nyugtatva az aggódó pórokat, hogy a kisfiút az árvaszék elé kell vinnie. Mi csak azon imádkoztunk, hogy sértetlenül élje túl a vadászatot, de erre nem láttunk túl sok esélyt. Mindent előkészítettünk a leshelynél. A gyermeket felszentelt oltárterítőkbe csavartuk, s bölcsőbe tettük, a bölcsőt szabályosan körbe árkoltuk, az árokba szenteltvizet töltöttünk, s az árkot úgy födtük be mint a csapda vermeket szokás. Az első éjszaka feszült várakozással telt, töltött puskával hallgattuk a gyermek keserves sírását, de a bestia távol maradt. A következő éjjelen azonban lecsapott. Mi iszonyatos félelemmel néztünk szembe vele. Féltettük a nyomorult életünk és rettegtünk, hogy a szerencsétlen árva miattunk lesz a Canis Infernus eledele. A kutya tudomást sem véve az árokról egy szökelléssel a bölcső mellett termett. Szerencsére időben tüzeltem s ezzel a gyerek megmenekült, de a fenevad nem pusztult el. A társaim is kilőtték rá a patronjaikat, de senki nem tudta halálosan megsebezni. Érezte sátánfajzat, hogy közel a vég s menekülőre fogta, de ekkor a Báró eléje került és egy lövéssel homlokon találta. Ekkor a bestia összeesett, démoni lelke tán visszaszállt a pokol mélységeibe. Ekkor volt alkalmunk, hogy szemügyre vegyük a dögöt. A kutya teste természetellenes nagyságúra nőtt, a szőre fekete volt s a halál rothadásának bűze lengte körül. A golyók ütötte lyukakból fekete színű, szurokszerű vér folyt, melynek a szaga még förtelmesebb volt. Szerettük volna természettudósokkal is megvizsgáltatni, de háromnegyed óra alatt annyira szétrohadtak a maradványok, hogy esélyünk sem volt, hogy elszállítsuk. A felkelőnap sugarai aztán a rothadó húsmasszát kiszáradt hamuvá változtatták. Efféle folyamatot még sohasem láttam és őszintén remélem, hogy nem is fogok soha többé.
                Így végződött hát a vadászat, amelyre úgy készültem. Nem erre számítottam, nagyon megviseltek a történtek mind testi, mind lelki egészségemet figyelembe véve. Örülök, hogy végre hazatérhetek a családi birtokra s a keblemre ölelhetlek téged, a nejed és a gyermekeid. A napokban elhagyjuk a báró birtokát s úgy döntöttem, hogy az árva gyermeket szolgálatáért bőségesen megjutalmazom. Ha eljön az idő a taníttatásáról magam kívánok gondoskodni. Remélem, levelem jó egészségben talál, s hamarosan találkozunk.

Szerető bátyád:

András