Nem szoktam felelőtlenül vezetni, de azon a délelőttön a lóverseny lázában égtem. Nem is volt semmi probléma addig amíg az autópályán mentem. A sebességmérő szinte sohasem ment 160 km/h alá. Az egyik alsóbbrendű úton azonban cserbenhagytak a reflexeim. A pillanat tört része alatt kész volt a baj. Elém ugrott egy szarvas és én elkaptam a kormányt. Az ütközést elkerültem, de sajnos már nem sikerült stabilizálnom a kocsi menetirányát. Három útszéli kerítésoszlopot gyalultam le, a negyedik megpördített, majd a Jaguár háromszor fordult át, úgy hogy végül a tetején állt meg. Ez után minden bizonnyal sokkot kaphattam mert volt egy kis filmszakadás. A következő képem az hogy, állok a kocsi mellett fogom a fejem és annyira görcsöl a gyomrom mint még soha. Szerencsére egy Vauxhallos fickó megállt. A legnagyobb meglepetésemre viszont nem jött oda hozzám, egyből a kocsit nézegette. Ekkor láttam, hogy még mindig bent vagyok és ott lógok a biztonsági övön. Pánikba estem és legszívesebben ordítottam volna, de meg sem bírtam szólalni. Milyen érdekes, hogy a test törvényei még ebben a köztes létben is mennyire meghatározóak.

Ma este is úrrá lett rajtam a grafománia, tehát kénytelen vagyok billentyűzetet ragadni. Ez alkalommal kissé eltávolodok a non-fiction világa felé, remélem az a kevés számú nyájas olvasó, aki néha néha megnézi a blogot ezt nem veszi rossz néven.

Mivel a blog nem kifejezetten közéleti tematikájú, ezért most a következőkben visszatérnék a gyökerekhez. Egy novellát olvashattok a tovább gombra kattintva, remélem örömötöket lelitek benne valamennyien. Nem folytatja az eddigi történetet, de hátha így is tetszeni fog. (Vagy éppenséggel pont nem, de tulajdonképpen nagy szerencse, hogy magamnak is írok  ) Ha van esetleg valami hozzáfűzni valótok, akkor nyugodtan közöljétek is.

Sokáig vívódtam, hogy megírjam-e ezt a mai posztot, de végül is úgy döntöttem jobb ha kiadom magamból. A mai posztban nem  a fantáziám elevenedik meg, hanem a magyar rögvalóság. Talán sokan értesültetek arról, hogy még a múlt hét folyamán bestiális kegyetlenséggel megöltek egy fiatal nőt aki egy fiút és egy férjet hagyott itt. Az az nem hagyott itt, hanem szarfaszú férgek elragadták Őt a családjától. Az ügyben még a fitness guru Schobert Norbi is kifejtette a véleményét.

Én már nem is tudom mit gondoljak, megint azt érzem amit Olaszliszka után éreztem, megint azt érzem amit Marian Cozma meggyilkolása után éreztem, megint az érzem amit a Bándy ügy kapcsán éreztem. Tehetetlen dühöt és frusztrációt. De ugyan ez volt bennem amikor azt olvastam, hogy egy 13 éves fiút négyen úgy megrugdostak csak úgy heccből, hogy a csigolyái törtek el.  Az egy dolog, hogy én így érzem, de egyre inkább úgy gondolom, hogy ez a rohadt frusztráció egyre több ember lelkébe vészkeli bele magát. Az emberek napról napra jobban belefásulnak a mindennapokba, és ma a mindennapok részévé vált az ilyen fokú brutalitás. Ez egy darabig menni fog, de eljön a pillanat amikor az emberek ezt kurvára meg fogják unni. Megunják, hogy erőszakos állatok gyilkolnak, rabolnak, nőket, öregeket ölnek, gyerekeket bántalmaznak. A legszebb, az igazán frusztráló, nem is az, hogy ezek a véglények nem kapnak megfelelő büntetést, hanem az, hogy még nyíltan sem lehet beszélni a részletekről. Arról, hogy az ilyen szadista bűncselekmények jelentős részét cigányok követik el. Bassza meg az Ég hát tényleg ők követik el. Mondjuk már ki a rohadt életbe. Fel kéne már fogni, hogy ebben a nyomorult országban, vagy ezen a kontinensen senki sem lenne "rasszista" ha bizonyos csoportok elfogadnák azokat az általános emberi normákat amelyekre a civilizáció épül. Nem verem agyon az öreg 80 éves mamát egy gázpalackért, meg egy kommersz konyakért. Most túl indulatos vagyok, hogy kifejtsem a gondolataim a társadalmi integrációról, meg annak a komplett jelenlegi csődjéről, de egy biztos az ilyen tetveknek nincs helyük az emberek közt. Ehhez képest meg se büntetik őket. Én attól tartok, hogy egyszer vége lesz ennek a pc, liberális csodavilágnak és akkor itt nagyon csúnya dolgok lesznek. Nem remélem ezt, mert akkor itt emberek fognak meghalni. Itt lenne az ideje, hogy végre megvédjük magunkat. Az nem állapot, hogy félnünk kell az utcán, vagy otthon. Most talán sokan "rendpárti náczinak" fognak tartani, de igen is a rendőrség lépjen fel ezek ellen a faszok ellen és utána rohadjon rájuk a gumilakat. A faszom tele van már, hogy a rendőröket mindig trafipaxozni küldik míg egy csomó helyen életveszélyes kimenni az utcára. Nem elmenni kell innen bassza meg, hanem rendet csinálni. Halálbüntetés meg egyhamar úgyse lesz, de akkor legalább ne négy évig tartson már letárgyalni egy egyértelmű ügyet.

Még most is magyarázkodnom kell, hogy nem a cigányság ellen beszélek. Ezek a véglények őket is ugyan úgy terrorban tartják mint minket, ezek a tetvek ott élnek köztük. Egy jóérzésű ember nem mehet el az ilyen ügyek mellett felháborodás nélkül akkor sem ha cigány. Ezek a rohadékok cigány lányokat adnak el hollandiába, meg csicskasorba tartják a saját népük és én vagyok a rasszista mert kimondom, hát basszák meg.

Zárszóul csak annyit mondanék, hogy figyeljünk egymásra, mindenki ügylejen magára és a szeretteire. HA bármi gyanúsat látunk az utcán akkor meg hívni a rendőrséget, mert talán életet menthet.

Kedves Fivérem!

Végre annyi szenvedés és balszerencse után sikerült elejtenünk a fenevadat. Életemben nem voltam még ilyen kemény vadászaton, de vállalkozásunkat végül siker koronázta. Mondanom sem kell, hogy a hajsza mindnyájunkat megviselt, komoly áldozatokat hoztunk és a saját testi épségünket sem kíméltük. A cél érdekében az életünket és a jó hírünket egyaránt kockára tettük. A teljes diszkréciódat kell, hogy kérjem, ugyanis mindaz, ami a ’végvári erdőben történt, az ellentmond a józanész diktálta szabályoknak. Mikor ezeket a sorokat írom, még mindig a történtek hatása alatt vagyok.
                A látóval való találkozás után egyértelművé vált, hogy olyan erőkkel viaskodunk, amelyek hivatalosan nem is létezhetnének. Egyértelmű volt, hogy a Báró a vármegye erőit s támogatását csak addig tudhatja maga mellett, amíg földhözragadt magyarázatokkal tud szolgálni a történtekre. Természetesen a kilencfős bizalmi kör mindenről tudott, de a segédkező hivatalos személyeket és szerveket sajnos meg kellett vezetni. Ezért sajnos etikátlan eszközöket is alkalmaznunk kellett. Mint tudod normális esetben eszembe se jutott volna, hogy jóhiszemű, a közjó érdekében munkálkodó embereket csapjak be, de sajnos így kellett tennem. Abban bíztam, hogy ha majd elejtjük a bestiát, akkor a tetemét megszemlélhetik a Kolozsári Egyetem tudósai is, de sajnos ez nem következhetett be. A halottlátónál tett látogatás alkalmával végre kiderítettük milyen módon tudnánk elpusztítani a pokolfajzatot. A kárpátvégvári plébános nagy segítségünkre volt, mert rendelkezésünkre bocsátotta az egyházközség tulajdonát képező egyik kelyhet, amelyből a Báró megbízható embere puskagolyókat készített. Végre megvoltak az eszközeink, de ekkor mintha a fenevad megérzett volna valamit, eltűnt a látókörünkből. Nem vadászott emberekre, jelenlétére csak néhány szétmarcangolt erdei állat teteme utalt. Kétségbe estünk, hiszen nem tudtuk mi lesz akkor, ha beköszönt az ősz és az erdőben kevesebb lesz a préda. Nem tehettünk mást ismét felkerestük a tudós asszonyt, aki készséggel a segítségünkre volt. Buzgón fohászkodott, de sajnos nem tudott mit mondani, még az ő képességeivel sem tudtunk a dög nyomára akadni. A hajtóvadászat ötlete is felmerült bennünk, de nem akartuk annyi ember életét kockáztatni. Csak egyhelyben állva, türelmetlenül teltek a napok, mígnem a kastélyban felkeresett minket a látó. Nagyon felzaklatott állapotban volt, amikor bezörgetett a kúria ajtaján. Ragaszkodott hozzá, hogy csak velem és a báróval hajlandó beszélni. Természetesen a vadásztársak megértették a látogatás jelentőségét és nem gördítettek akadályt a kihallgatás elé. Az asszony egy furcsa álomról számolt be, melyet a látogatását megelőző éjjel látott. Ebben az álomban látta amint a faluját elönti a sötétség. Fekete füstszerűen terjedt szét, megfojtott minden fényt, az embereket pedig elnyelte. A feketeségből csak egy újszülött bárány menekült meg. Mi őszinte értetlenséggel hallgattuk a történetet és nem tudtuk mi lehet ennek az értelme mígnem a nő fel nem tárta a rejtett jelentést. Szerinte ugyanis a sátán kutyája a szag alapján vadászik, a szag nyomát követve vadászta le mindazokat, akikre ráuszították. Ellenben ha nem uszítják rá senkire, akkor maga választja meg az áldozatát, s mindig a leggyengébb, legártatlanabb prédát választja. Meghánytuk-vetettük a hallottakat és annyiban maradtunk, hogy egy újszülött kisbárányt kikötözve próbáljuk meg csapdába csalni a pokolfajzatot. A Fekete-völgy egyik tölgyesében leshelyet alakítottunk ki s a kisbárányt az egyik fához kötöttük, majd pedig vártunk. Három nap három éjjel álltunk lesben, de nem történt semmi. Felkerestük hát ismét a vénasszonyt, aki már számított a jöttünkre. Sajnos beigazolódott a gyanúja, s a fenevad nem egy ártatlan bárány vérére szomjazik. A nő szerint az előcsalogatás egyetlen módja, ha egy ártatlan kisgyermek segítségével csaljuk lépre. Bennünk persze megfagyott a vér e szavak hallatán és hevesen tiltakoztunk a terv ellen. További három napig álltunk lesben, de sajnos, míg mi vártunk, addig a bestia ismét lecsapott és elragadott egy fiatal juhászt az állatai mellől. Nem volt mit tenni, felettébb megkérdőjelezhető módon, de kénytelenek voltunk egy ártatlan gyermeket csaléteknek használni. A Báró birtokán pár hónapja született egy gyermek, aki túl korán árvaságra jutott, s a falusiak közösen gondoskodtak róla. Alig volt hat hónapos a kisded, mikor szörnyű feladat terhét tettük gyermeki vállaira. A faluból a pap hozta el, azzal nyugtatva az aggódó pórokat, hogy a kisfiút az árvaszék elé kell vinnie. Mi csak azon imádkoztunk, hogy sértetlenül élje túl a vadászatot, de erre nem láttunk túl sok esélyt. Mindent előkészítettünk a leshelynél. A gyermeket felszentelt oltárterítőkbe csavartuk, s bölcsőbe tettük, a bölcsőt szabályosan körbe árkoltuk, az árokba szenteltvizet töltöttünk, s az árkot úgy födtük be mint a csapda vermeket szokás. Az első éjszaka feszült várakozással telt, töltött puskával hallgattuk a gyermek keserves sírását, de a bestia távol maradt. A következő éjjelen azonban lecsapott. Mi iszonyatos félelemmel néztünk szembe vele. Féltettük a nyomorult életünk és rettegtünk, hogy a szerencsétlen árva miattunk lesz a Canis Infernus eledele. A kutya tudomást sem véve az árokról egy szökelléssel a bölcső mellett termett. Szerencsére időben tüzeltem s ezzel a gyerek megmenekült, de a fenevad nem pusztult el. A társaim is kilőtték rá a patronjaikat, de senki nem tudta halálosan megsebezni. Érezte sátánfajzat, hogy közel a vég s menekülőre fogta, de ekkor a Báró eléje került és egy lövéssel homlokon találta. Ekkor a bestia összeesett, démoni lelke tán visszaszállt a pokol mélységeibe. Ekkor volt alkalmunk, hogy szemügyre vegyük a dögöt. A kutya teste természetellenes nagyságúra nőtt, a szőre fekete volt s a halál rothadásának bűze lengte körül. A golyók ütötte lyukakból fekete színű, szurokszerű vér folyt, melynek a szaga még förtelmesebb volt. Szerettük volna természettudósokkal is megvizsgáltatni, de háromnegyed óra alatt annyira szétrohadtak a maradványok, hogy esélyünk sem volt, hogy elszállítsuk. A felkelőnap sugarai aztán a rothadó húsmasszát kiszáradt hamuvá változtatták. Efféle folyamatot még sohasem láttam és őszintén remélem, hogy nem is fogok soha többé.
                Így végződött hát a vadászat, amelyre úgy készültem. Nem erre számítottam, nagyon megviseltek a történtek mind testi, mind lelki egészségemet figyelembe véve. Örülök, hogy végre hazatérhetek a családi birtokra s a keblemre ölelhetlek téged, a nejed és a gyermekeid. A napokban elhagyjuk a báró birtokát s úgy döntöttem, hogy az árva gyermeket szolgálatáért bőségesen megjutalmazom. Ha eljön az idő a taníttatásáról magam kívánok gondoskodni. Remélem, levelem jó egészségben talál, s hamarosan találkozunk.

Szerető bátyád:

András

Kedves Fivérem!

Remélem, levelem jó egészségben talál és te is legalább annyira fogsz örülni a jó hírnek, amelyet hozok, mint amennyire én magam örültem annak mikor a tudomásomra jutott. Nem kívánok semmit elkiabálni, de azt hiszem, hogy a fenevad elleni küzdelmünk az utolsó felvonásához közeledik. Minden adott ugyanis, hogy az ügy végére járjunk és véget vessünk a rém véres portyáinak.
                Az elmúlt napokban sötét árnyként telepedett ránk a melankólia. A tehetetlenség és a ki nem mondott félelem ott ült mindenki arcán mikor a vadászteremben étkeztünk, vagy amikor a szalonban hallgattuk a túlélők beszámolóit. Mint azt említettem neked a korábbi leveleimben, Kárpátmadarason él egy özvegyasszony, akinek a nép nagy szellemi hatalmat tulajdonít, mivel sok-sok évtizeddel ezelőtt ez a nő burokban és három foggal született. Őseink hite szerint ezek a táltosok ismertetőjegyei, s bár István királyunk már jó 800 esztendeje keresztvíz alá vezette népünk, az ország eme távoli szegleteiben még kevésbé halványodottak el a régi hiedelmek.  A Báró és még rajtam kívül három további megbízható vadász inkognitóban kereste fel ezt a nevezetes látót. Amikor katolikus zarándokoknak öltözve beléptünk a portára, még nem tudtuk, hogy végül mi sül ki ebből az egészből. A ház nem volt különleges, nem éreztem különösebb erőket sem az udvarra lépve, sem pedig amikor a kemence padkáján ültem. Az asszony igen idős, már túl van a 70. esztendején, s bal szemével már a hályogtól alig lát. Ennek ellenére rögtön felismerte a Bárót, és hosszasan bizonygatta, hogy már számított a jöttünkre, álmában a nagyanyja jelent meg és ő hozta meg a hírünket három napja. Ekkor még ott lángolt a szívemben a kétely, hiszen három napja még mi sem tudtuk a látogatás konkrét időpontját. Ez után beinvitált minket a tisztaszobába, s a szomszéd gyerekeket el is szalasztotta a plébánosért, s kijelentette, hogy csak akkor beszél a halottakkal, ha utána a pap megszenteli a házat, s ő maga meggyón. A plébános rövidesen meg is érkezett és ez után el is kezdődött az az eseménysorozat amilyenhez foghatóval eddigi életem során sohasem találkoztam. Akkor abban a parasztházban, a magasra vetett ágyak mellett a kézzel faragott székben ülve először éreztem azt a titokzatos nyugtalanító érzést, amit utoljára a megsebesülésem napján volt szerencsém megtapasztalni az erdőben. A többieken is úrrá lett a nyugtalanság, biztos, hogy érezték az a hideg fuvallatot, ami akkor csapott meg mikor a látó meggyújtott egy Szent Antalnak szentelt gyertyát s imádkozni kezdett. Nem kellett sokat várnunk s a hideg nyugtalanító érzést a megdöbbenés váltotta föl, mikor egyszer csak a nő hanyatt esett és rángatózni kezdett. Miután magához tért oláh nyelven szólt, szerencsénkre a Báró értette a szavait. Kiderült, hogy egy öreg favágó, egy bizonyos Florin szelleme szállta meg a látót, s most az ő testét használva tud beszélni a kísértet. Ez a Florin szellem igen makacs egy ember lehetett életében, mert végig arra kérlelt minket, hogy mondassunk a lelki üdvéért misét a Domu Novo-i óhitű templomban. Mikor aztán megígértük, hogy így teszünk, ha segít, akkor arra kért minket, hogy töltsünk neki pálinkát s egy pipa jó dohányt is elszívna. Mi döbbenten kitöltöttük az italt s meggyújtottuk a pipát, melyet a vénasszony testét megszálló szellem el is fogyasztott. Mikor a bestia felől érdeklődtünk készségesen elmondta, hogy az nem más, mint a Constantina asszony kutyája. Ez a nőszemély egy Oláhországból való fiatalasszony volt, ki tizenhat esztendősen eladta a lelkét a Sátánnak, hogy gazdag férjet találjon. Talált is egy nagyon gazdag Galatiból származó gabonakereskedőt, de az meg folyton verte. Erre aztán a fiatalasszony kipróbálta azt a módszert, melyet még a nagyanyjától hallott, s megidézte a pokoli ebet. A fenevadra aztán ördöggyökérből font nyakörvet tett, s innentől fogva csak ő parancsolt a dögnek. Azt uszította a saját urára. Igen ám, de a pokol ura csak 13 évet adott a nőnek a konktraktus szerint, így el is vitte a láz a bestét, mikor letelt az idő. Addig a kutya szénné égetett húson volt tartva, de ahogy meghalt a gazda elkóborolt mindenfelé, át a magyarok földjére is. Gyorsan rákapott az emberhúsra, s kész is volt a baj. Ezt mesélte nekünk az öregasszony testében megbúvó szellem. Mi persze megdöbbenve hallgattuk, a pap csak úgy hányta magára a kereszteket, de a Báró észnél volt. Megkérdezte, hogyan lehet elpusztítani ezt a szörnyeteget. Erre azt mondta, hogy itt bolyong a közelben egy török katona szelleme már évszázadok óta, s tőle tudja, hogy az efféle rémeket csak szent anyagból való fegyverrel lehet elpusztítani. Az ő urának volt is egy efféle sátáni kutyája, s mikor az ördög elvitte a katonái beolvasztották a feketefalvi templom egyik kelyhét s abból kovácsoltak lándzsahegyet. Azzal végeztek a pokoli teremtménnyel. Ez után véget kellett vetnünk a beszélgetésnek, mert a látó asszony megint rángani kezdett s távozott belőle a szellem. Ő maga nem emlékezett semmire a beszélgetésből s udvariasan, de határozottan el is küldött minket, hogy meggyónhasson. Mi nem tiltakoztunk s rögtön távoztunk. Most is a látottak hatása alatt állok kedves öcsém és remélem, hogy végre sikerrel járunk.

Szerető bátyád:

András

Kedves Fivérem!

Örömmel értesítelek, hogy sebeim, lassan de biztosan gyógyulnak. A fájdalmak alábbhagynak és ma holnap talán újra nyeregbe ülhetek, azaz csak ülhetnék, ha hű lovam nem ért volna olyan szörnyű véget. Őszintén szólva a testem gyógyul ugyan, de a lelkem nem halad ilyen ütemben,
                               Majd minden nap rémálmok gyötörnek. Látom magam előtt e bestiát, érzem a rohadás szagát, amely csapzott bundájából árad, látom a szemében azt a szörnyű fényt, amit egy erdei vad szemében sem láttam soha. Nem verem nagydobra, de én is támogatom a Bárót a tervében. Én nem ismerem ezt a „tudós” asszonyt, de az egész környék ismeri a nevét és babonás tisztelettel beszélnek róla. Mindenképp szeretnék ott lenni ’Madarason, amikor végre beszélhetünk a látóval. Talán az ő tudása, ha létezik egyáltalán, közelebb visz minket a megoldáshoz. Nem tudok együtt élni ezekkel a rémálmokkal sem. Van, hogy arra ébredek, hogy hideg verejtékben fekszem az ágyon és lőpor szagát érzem az orromban. Remélem, hogy az idő enyhíti ezt az állapotot. Minden nap fohászkodom az Úrhoz, hogy vessen véget ennek a szörnyűségnek. A tehetetlenség is megbénít, annyira nehéz elviselni, hogy még mások egészségesen járják a vidéket, én addig a szobába zárva vagyok kénytelen várni. Ne haragudj, kedves Öcsém, hogy pont neked panaszkodom erről, de most érzem csak át igazán mindazt, amin átmentél a sebesülésed után. Igyekszem követni a jó példád és próbálom így is hasznossá tenni magam. Rengeteget olvasok, így próbálom segíteni a vadászatot. Időközben sikerült beszerezni néhány okkult könyvet innen-onnan, a nagyrészük német nyelven íródott, így kissé megkopott nyelvtudásomat is tudom pallérozni a régi fóliánsokat lapozgatva. Ugyanakkor azt is be kell ismernem, hogy továbbra sem sikerült közelebb jutnom a válaszhoz. A legtöbb könyv csupán mítoszok, ősi mesék gyűjteménye és nem igazán ad gyakorlati tanácsot, hogy mi a teendő, ha túlvilági lényeket üldöz az ember. Gyakran felmerül bennem az a kérdés is, hogy egyáltalán földöntúli jószág nyomára bukkantunk-e. Mindenesetre diszkréten kezeljük a dolgot és próbáljuk elkerülni annak a látszatát, hogy teljesen megőrültünk. Magam is olvastam a Canis Infernusról, a mitikus fenevadról, melyet korábban már említettél a leveledben. Sajnos a szöveg csak igen nehezen értelmezhető, mivel az egyik könyv kézzel írott széljegyzete volt. Németül íródott ugyan, de mind a mondatszerkesztésből, mind pedig a helyesírási hibákból arra következtetek, hogy nem az anyanyelvén írt a szerző. A sorokból azt hámoztam ki, hogy a Canis Infernus nem csupán egy rosszakaratú szellemlény, hanem hús vér szörnyeteg, melyet egy tisztátalan lelkű ember teremt a földön egy bonyolult szertartással. A rítus leírása igen hiányosnak tűnt, de a lényegét azt hiszem sikerült megértenem. Az ártó szándékú egyénnek egy hetedikként született szuka, hetedik kölykét a születését követő hetedik napon fel kell áldoznia az alvilág szellemeinek. Ez az áldozat úgy történik, hogy a kiskutyát az adott napon, az igéző belefojtja egy fekete kakas edénybe folyatott vérébe. Ezt követően az eb tetemét el kell ásni a keresztútnál, és ha a szertartás elnyerte a plútói mélység urainak kegyét, akkor hét éjjel eltelte után pontban éjfélkor feltűnik a bestia, hogy idéző gazdája szolgálatára álljon. A leírás szerint a török időkben egy különösen gonosz szpáhi efféle kutyával vadászott szerte a Balkánon. Engem elfog a rettegés, ha belegondolok, hogy ilyen jelenséggel lehet dolgunk. Egy biztos, hogy nem vérmedve, vagy veszett farkas járja az erdőket. Végére kell, hogy járjak a történteknek. Kívánom neked a legjobbakat kedves Öcsém és zárom soraim.

Szerető Bátyád:

András

Ferdinándy Tamás Géza

Született 1784. február másodikán Gömör vármegyében. Édesapja idősb Ferdinándy András Dezső, édesanyja Ladányi Anna. Gyermekéveit atyja gömöri birtokain töltötte, majd 12 esztendősen a bécsi udvari hadiakadémia diákja lett. Már korán megmutatkozott az aritmetikához és geometriához való affinitása. A szorgalmával és sokoldalúságával kitűnt évfolyamtársai közül. Gyorsan tanult és szinte minden érdekelte. 18 éves korára kiváló minősítéssel végezte el a tiszti iskolát és hadnagyi rendfokozattal egy tüzérüteg parancsnoka lett. Katonai pályája ellenére is művelt humanistaként tartották számon mind Bécsben, mind pedig Budán. Kedveli az irodalmat néhány versét maga Kazinczy is méltatta, de az írást csak hobbynak tekinti. 1809.-ben a győri csatában, a Napoleon ellen vívott harcban súlyosan megsebesült. Az ágyúütegét támadás érte, egy becsapódó gyújtóbomba felrobbantotta az egység lőporkészletét, valamennyi bajtársa odaveszett, őt kivéve. Öt napig lebegett élet és halál közt, mert repeszek fúródtak a testébe. A legsúlyosabb sérülést a bal szemén és bal térdén szenvedte el. Sajnos a sérült szemét már nem lehetett megmenteni és bal térde is teljesen merevvé vált. Ígéretes katonai pályafutása ezután megfeneklett, aktív tisztből előbb az adminisztrációs törzshöz került, majd leszerelt. A győri csata előtt nem sokkal kötött házasságot, mely házasságból egy fia született 1810.-ben. Mivel a katonai pályája véget ért először a családi birtokigazgatásában vállalt szerepet, majd édesatyjuk idős korára teljesen átvette az igazgatást. A vármegye szalonjaiban nagy port kavart mikor Ferdinándy András, a 13. huszárezred tisztje lemondott a javára első szülötti jogáról, így a grófi címet és a családi birtokot az öccse fogja örökölni, atyjuk halála után. Ferdinándy uram, predig remekül felnőtt a feladathoz, határozott és kegyes földesúr lett belőle, ki érzi a modern idők szavát.

Tisztelt Ferdinándy Uram!

Sajnálattal kell értesítenem, hogy testvérbátyja, a napokban elszenvedett vadászbalesetből igen lassan épül fel. Annyira legyengült a szervezete, hogy engem kért meg, hogy tájékoztassam önt a fenevad üldözésének aktuális állásáról.
                Őszintén kívánok nyilatkozni eme ügyben, így kertelés helyett rögtön a tárgyra is térek. Sajnos a vadászat jelenleg áll. Nincsenek újabb nyomok, mely egyfelől jó hiszen sem emberben sem vagyonban nem esett újabb kár, de aggasztó is egyben hiszen eddig nem leltünk rá a bestia tetemére. Őszintén remélem, hogy mihamarabb véget ér ez a rémálom, amely rátelepedett az utóbbi hetekben az egész ’végvári vidékre. Egyre inkább az az érzésem, hogy itt nem egyszerű elvadult állatot üldözünk, hanem valami sokkal veszélyesebb, emberi ész számára nehezen felfogható lény járja az erdőket. Nem traktálnám önt a babonás elméleteimmel, de a bátyja említett egy bizonyos spirituális élményt, amelyben Önnek része volt. Úgy érzem, nyugodtan írhatok bizalommal. Én mindig is a ratio emberének tartottam magam, de most már magam sem tudom, hogy mit higgyek. Az enciklopédiák, a természettudományos határozók nem adnak választ a kérdéseimre. A falvaimban viszont sok pletyka jár. Azt beszélik, hogy az Ördög egyik kutyája szökött meg a pokol fenekéről, hogy bosszút álljon az istentelen embereken. Én eleinte ezt csak mesebeszédnek tartottam, most viszont már hiszem is meg nem is. A cselédek is látják már rajtam, hogy aggaszt a helyzet, az egyik régi emberem könyörgött nekem, hogy mennyek el a kárpátmadarasi látóhoz, aki a nép szerint beszélni tud a holtakkal. Annyira el vagyok keseredve, hogy amint a fivére felépül, vele együtt fogok ellátogatni az asszonyhoz. Itt lappang bennem a kétség, hogy csak egy sarlatánra pazaroljuk az időnk, de ha tényleg tud valamit ez a „tudós” nő, akkor már megérte. Menyhért atya, már sok éve szolgál minket, nála istenfélőbb embert nem ismerek, de az ő hite is már-már megrendülni látszott, csak az a tény vidámította, hogy a bátyját a szenteltvizes kulacs mentette meg a bestia karmai közül. Sokat látott ember vagyok, de ilyenhez foghatót még nem láttam. Megfogadtam, hogy megfejtem ennek a fenevadnak a titkát, ha addig élek is, ehhez pedig szükségem van az Ön és a bátyja segítségére. Értesültem róla, hogy a háború alatt sajnos megsebesült és ezen, sebéből azóta, sem tudott maradéktalanul felgyógyulni, de nem is arra kérem, hogy lóháton üldözze velünk a vadat. Az Ön kipallérozott elméje és reneszánsz műveltsége közismert. Éppen ezért tisztelettel arra kérem, hogy ha sikerül bármilyen információval segíteni az ügyünket, akkor nem habozzon és írja meg azonnal amint tudja. Életek múlnak rajtunk.
                A fivére állapota stabil, de az elmúlt napon belázasodott és állandó fejfájásra panaszkodott. A tiszti szolgám ma reggel eret vágott rajta, ezzel enyhített valamelyest az állapotán. Délután megérkezett a Kolozsvárról Hammerschimdt doktor, aki kezelni kezdte Andrást. Remélhetőleg néhány napon belül kellőképpen megerősödik.
Számítok a segítségére és tisztelettel kívánom önnek a legjobbakat

br. Kárpátvégvári Kárpáthy Tamás Alfonz

Kedves Bátyám!

Megrendülve értesültem sebesülésedről és, mihamarabbi felépülésedben bízom. Remélem nincsenek fájdalmaid és jó kezekben vagy. Ismerlek, és tudom, hogy ez a „baleset” sem tud eltéríteni attól a szándéktól, hogy a fenevad nyomába eredj, de anyánk nevére kérlek, hogy fontold meg a továbbiakat.
                Az állatban nem tesz kárt a puskagolyó, legalábbis leveleidből számomra ez világlott ki. Egyszer csütörtököt mondhat a fegyver, egyszer elázhat a puskapor, de ennyi véletlen egybeesés már számomra fölöttébb gyanús. Tudom, hogy babonás mesebeszédnek tartod a helyiek szavát, de hadd emlékeztesselek, hogy még a pap és az oláh pópa is nagy figyelemmel van irántatok. Nyilván egyházi hivatásuk a hívek bíztatása, ennyiben is hagynám a dolgot, de a helyi pletykák is nyugtalanítanak. Mikor a háború során megsebesültem öt napot lebegtem élet és halál között, minden bizonnyal te is értesültél erről. Abból az öt napból szinte semmire sem emlékszem, csupán arra, hogy egy fényes ösvény végén, nagyatyánk vár rám és azt mondja „Még nem”. Dr. Knobb az ezredorvos felvilágosult ember és állítja, hogy ez csupán a vérnyomásom ingadozása okozta illúzió volt, de én hiszem, hogy akkor a túlvilágon jártam. Minden úgy festett akkor, mint ahogyan azt a birtok öregei elbeszélik. Mindezek tudatában kérlek, hogy szóról szóra hallgasd végig a helyiek pletykáit, nézz utána minden kis információnak. Egyre inkább az az elgondolásom, hogy a bestia nyomára hamarabb rálelhetsz a falvakban, mint a vadont járva. Efféle állat leírását még nem láttam egy enciklopédiában sem, ellenben Újváry uram könyvtárában már olvastam hasonló leírást egy bizonyos „Bestiárium” című antik latin nyelvű kódexben. A szerző által csak Canis Infernus, azaz pokolkutyának nevezett mitológia lény leírása emlékeztetett a te deskripciódra. Remélem, persze, hogy nem efféle túlvilági veszedelemmel van dolgod, mert az ellen puskával és karddal nem igazán lehet küzdeni. Én nem tudok már egyebet tenni, csak imádkozom a felépülésedért. Ha kedves számodra a testvéröcséd, akkor térj haza épségben minél előbb. Lásd be, hogy a fegyvereitek nem használtak a fenevad ellen, tekintheted ezt Isten jelének, az ördög praktikájának, vagy csak balszerencsének, de az eredmény adott, a lovad már odalett és te magad is megsérültél. Testvéri őszinte szívvel kérlek, hogy hagyj fel a vadászat folytatásával. Tudom, hogy nehéz ilyen döntést hozni, de még vadásztársaidnak is be kell látniuk, hogy nem vagy olyan egészségi állapotban, hogy részt vegyél a további üldözésben. Kérlek, mielőbb tájékoztass állapotod alakulásáról.

Szerető öcséd:

Tamás