Kedves Fivérem!

Remélem, levelem jó egészségben talál és te is legalább annyira fogsz örülni a jó hírnek, amelyet hozok, mint amennyire én magam örültem annak mikor a tudomásomra jutott. Nem kívánok semmit elkiabálni, de azt hiszem, hogy a fenevad elleni küzdelmünk az utolsó felvonásához közeledik. Minden adott ugyanis, hogy az ügy végére járjunk és véget vessünk a rém véres portyáinak.
                Az elmúlt napokban sötét árnyként telepedett ránk a melankólia. A tehetetlenség és a ki nem mondott félelem ott ült mindenki arcán mikor a vadászteremben étkeztünk, vagy amikor a szalonban hallgattuk a túlélők beszámolóit. Mint azt említettem neked a korábbi leveleimben, Kárpátmadarason él egy özvegyasszony, akinek a nép nagy szellemi hatalmat tulajdonít, mivel sok-sok évtizeddel ezelőtt ez a nő burokban és három foggal született. Őseink hite szerint ezek a táltosok ismertetőjegyei, s bár István királyunk már jó 800 esztendeje keresztvíz alá vezette népünk, az ország eme távoli szegleteiben még kevésbé halványodottak el a régi hiedelmek.  A Báró és még rajtam kívül három további megbízható vadász inkognitóban kereste fel ezt a nevezetes látót. Amikor katolikus zarándokoknak öltözve beléptünk a portára, még nem tudtuk, hogy végül mi sül ki ebből az egészből. A ház nem volt különleges, nem éreztem különösebb erőket sem az udvarra lépve, sem pedig amikor a kemence padkáján ültem. Az asszony igen idős, már túl van a 70. esztendején, s bal szemével már a hályogtól alig lát. Ennek ellenére rögtön felismerte a Bárót, és hosszasan bizonygatta, hogy már számított a jöttünkre, álmában a nagyanyja jelent meg és ő hozta meg a hírünket három napja. Ekkor még ott lángolt a szívemben a kétely, hiszen három napja még mi sem tudtuk a látogatás konkrét időpontját. Ez után beinvitált minket a tisztaszobába, s a szomszéd gyerekeket el is szalasztotta a plébánosért, s kijelentette, hogy csak akkor beszél a halottakkal, ha utána a pap megszenteli a házat, s ő maga meggyón. A plébános rövidesen meg is érkezett és ez után el is kezdődött az az eseménysorozat amilyenhez foghatóval eddigi életem során sohasem találkoztam. Akkor abban a parasztházban, a magasra vetett ágyak mellett a kézzel faragott székben ülve először éreztem azt a titokzatos nyugtalanító érzést, amit utoljára a megsebesülésem napján volt szerencsém megtapasztalni az erdőben. A többieken is úrrá lett a nyugtalanság, biztos, hogy érezték az a hideg fuvallatot, ami akkor csapott meg mikor a látó meggyújtott egy Szent Antalnak szentelt gyertyát s imádkozni kezdett. Nem kellett sokat várnunk s a hideg nyugtalanító érzést a megdöbbenés váltotta föl, mikor egyszer csak a nő hanyatt esett és rángatózni kezdett. Miután magához tért oláh nyelven szólt, szerencsénkre a Báró értette a szavait. Kiderült, hogy egy öreg favágó, egy bizonyos Florin szelleme szállta meg a látót, s most az ő testét használva tud beszélni a kísértet. Ez a Florin szellem igen makacs egy ember lehetett életében, mert végig arra kérlelt minket, hogy mondassunk a lelki üdvéért misét a Domu Novo-i óhitű templomban. Mikor aztán megígértük, hogy így teszünk, ha segít, akkor arra kért minket, hogy töltsünk neki pálinkát s egy pipa jó dohányt is elszívna. Mi döbbenten kitöltöttük az italt s meggyújtottuk a pipát, melyet a vénasszony testét megszálló szellem el is fogyasztott. Mikor a bestia felől érdeklődtünk készségesen elmondta, hogy az nem más, mint a Constantina asszony kutyája. Ez a nőszemély egy Oláhországból való fiatalasszony volt, ki tizenhat esztendősen eladta a lelkét a Sátánnak, hogy gazdag férjet találjon. Talált is egy nagyon gazdag Galatiból származó gabonakereskedőt, de az meg folyton verte. Erre aztán a fiatalasszony kipróbálta azt a módszert, melyet még a nagyanyjától hallott, s megidézte a pokoli ebet. A fenevadra aztán ördöggyökérből font nyakörvet tett, s innentől fogva csak ő parancsolt a dögnek. Azt uszította a saját urára. Igen ám, de a pokol ura csak 13 évet adott a nőnek a konktraktus szerint, így el is vitte a láz a bestét, mikor letelt az idő. Addig a kutya szénné égetett húson volt tartva, de ahogy meghalt a gazda elkóborolt mindenfelé, át a magyarok földjére is. Gyorsan rákapott az emberhúsra, s kész is volt a baj. Ezt mesélte nekünk az öregasszony testében megbúvó szellem. Mi persze megdöbbenve hallgattuk, a pap csak úgy hányta magára a kereszteket, de a Báró észnél volt. Megkérdezte, hogyan lehet elpusztítani ezt a szörnyeteget. Erre azt mondta, hogy itt bolyong a közelben egy török katona szelleme már évszázadok óta, s tőle tudja, hogy az efféle rémeket csak szent anyagból való fegyverrel lehet elpusztítani. Az ő urának volt is egy efféle sátáni kutyája, s mikor az ördög elvitte a katonái beolvasztották a feketefalvi templom egyik kelyhét s abból kovácsoltak lándzsahegyet. Azzal végeztek a pokoli teremtménnyel. Ez után véget kellett vetnünk a beszélgetésnek, mert a látó asszony megint rángani kezdett s távozott belőle a szellem. Ő maga nem emlékezett semmire a beszélgetésből s udvariasan, de határozottan el is küldött minket, hogy meggyónhasson. Mi nem tiltakoztunk s rögtön távoztunk. Most is a látottak hatása alatt állok kedves öcsém és remélem, hogy végre sikerrel járunk.

Szerető bátyád:

András